Fantasztikus kis regények

Kiméletlen helyzetben került nő és férfi együttléte ..........

                                       „ Csak azért,,

 -Nyugaton, a nap, az egyre szürkülő égbolton,  vérpirosra festi bárányfelhőket,  a messzeségben kéklő akácfa erdő felett.    

-Északról, dél irányában kanyargó  a pusztát  ketté szelő, kisebb nagyobb táblákra repedezett országút is vörössen csillog  már az elhagyatott egyettlen és egyben  utolsó buszállomás előtt.

- Senki sem várja már rég  a buszokat. Valamikor még tíz- husz évvel ez előtt, naponta az esti órákban is  berobogó buszból kiszálltak a piaci fáradt kofák, kiket a kedves,  idős állomásfőnők  nyájassan köszöntött .

-Az utasok  vissza is  köszöntek neki  a megálló kis büféjé felé lépkedve. Büfében,  egy- vagy két italt   lehörpintése közbe néhány szót váltotak egymás között, azutánna belemarkoltak bőröndjeikbe, és jó éjszakát  kívánva egymásnak  szaporán gyalogoltak, a puszta mélyén  szerte  felépített tányáik felé a nyári kanyargós úton, mely ketté is hasította   se végét se hosszát nem látható rétnek.

-Akkor még  a nyári útnak,  mindkét oldalán zöldelő  magas jegenyefák sorakoztak néhány lépésre egymástól.  Az idő múlása során  a villámcsapások megtizedelték őket, így most már több száz méter hosszan  kiszáradva  csillognak a nap vörös sugaraiban    egy –két vonító kóborkutya társaságában.

-Már az első csillag is ott pislogott  a kék fényében ragyogó  hold mellet  a keleti égbolton alján , mikor  az elhagyatott buszmegálló előtt nagy fékcsikorgás közben befékez egy Szoniksz tipusú fehér gépkocsi. Mielőtt megfordulna  vissza észak felé,  a sofőr kilép  a kocsiból , és a csomagtartóból  gorombán kidobja a fehér bőröndött, a kocsijából kikecmergő fekete miniszoknyás  nő lábai elé.

- Tessék! – mondja nyers hangon , és azzal beül vissza  a kocsi kormány kereke mellé.

       

                                                                                                                            1

A nő épp akarná kérdezni is tőle, hogy mért ilyen kihalt a pusztai buszmegálló, de addigra már a sofőr nyagy gázt adva a kocsi motorjának és elrobog észak felé az  országúton.   

-Te gazfickó! – kiáltja  utánna, a porfelhőben eltűnő gépkocsi sofőrének. Még néhány pillanatig  néz az elrobogó gépkocsi után, de később  mérgében nagyott legyint jobb kezével. Utánna  körbe néz gyanakvóan,   közben   blúzzát belegyömöszöli a szoknya korcába, majd  igazít dús kebblein melyek ott feszültek  a fehér bluzza alatt. Végül belemarkol a bőrönd markolatába, és indul  a buszállomás épület felé , melyenek falai  már csak itt-ott árulkodtak  arról hogy valaha sárgára volt meszelve.

- Érdekes!?  A buszállomás nincs is  kivilágítva? – csóválja meg fejét szemrehányójan még a vállait símogató barna haját félre tolja kék szemeiről.

-Helló! Van itt valaki?- kiált be a  félig nyitott bejárati ajtón.  Kicsit vár, hallgatózik, és csak  az utánna kopogtatja meg az ajtó szárnyát, melyből  azonnal az utolsó darab üvegtábla is kiesik a fekete alacsony sarkú cipőejei orra elé. Ijedtében hátrébb ugrik, és még két lépcsőfokot is le lelép közben. Nagyott sohajt  és  az épület  homlokzatán fakuló tábláról még egyszer leolvassa - PUSZTAI BUSZÁLLOMÁS- t.

- Hihetettlen! Itt nincs senki? Méghozá el is  van hanyagolva az egykor még forgalmas buszmegálló!?  - csóválja meg újra a  fejét. Nagyot lélegzik, és betolja a hangosan nyikorgó ajtót.

- Jó estét!- szól be a sötétt váróterembe. A  terem falaihoz erősített fából készült padokat alig látja a beszőtt pókok hálóaitól. Alig tesz két lépést, már is  beleragad az  arca egy  a jókora pókhálóba, mely a menyezetről, egészen a fehér kopott márványpadlóba kapaszkodott. Abban a pillanatban felsikolt, közben   hátralép néhányat. Ekkor megbotlik,    és hanyatt  esik .

- A félhomályban  tapogatni kezd a padlón  jobb kezével hogy, mibe is  botlott fel. Bele is markol egy ember fej nagyságú valamibe és  az ajtón beszűrődő fény felé tartja.

2

 Rémülten felsikolt, és borzongva  hajítja el  a kezében tartott megsárgult  ember a koponyát .

-Azonnal fel is ugrik!  Kirohan a váróteremből, és csak a régnen működő  szökökútnál torpan meg.

Jaj a bőröndöm!- nyögi ki  a szökőkút előtt, melyet az épület jobb felöl eső  sarkánál, a kis szomorúfűzfa park közepére  építették fel a buszállomás épületével együtt harminc valahány évvel ezelőtt.  

 - Atya Isten,,,, mitörténik itt? Ez nem lehet igaz!- mondogatja, és közben mellére szorítja jobb kezét, mert úgy érzi hogy szíve azonnal kifog ugrani a remegő lábai elé. Talán  fél óra is múlott, mire gondolatait úgy -ahogy helyre tudta rakni az agyában.

Tehát! – kezdi halkan remegő vékony  hangján. Kaptam egy imélt a nagybátyámtól hogy, sújos beteg, és ha csak birom látogasam meg a héten. Úgyanis senkie sincs, csak én, így csak is  rám számíthat.

-Váratlanul a gondolatait félbeszakítja a távolról odaszűrődö kobor kutyák  a rémísztő vonításai. A  remegését még jobban felfokozta az  a tompa puska dörrenése is amit  a vonítás irányából hallott ,de mire a dörrnés viszhangját   elnyelné a sötétség, amely már az egész titokzatosnak tűnő  pusztát a buszmegálló épületével együtt beszőtt, akkora már   félelmébe,  a félméter magas szökőkút   oldalához roskad le. Ilyedelmét  tetőzete  még az  a  néhány bagoly is ami  egyre hangosabb, és félelmetes huhugásaba fognak, a buszállomás épülttének tetőszerkezetén, melyről az éjszaki viharok csak itt- ott hagytak már néhány mohával benőtt piros   cserepet.  

-Hol vagyok? –suttogja  is magában. Félelmében szemeit  a  bárány felhőket fűző kékes fényét árasztó  holdra szegezi. Néhány pillanat után  összeszedi bátorságát, talpra áll, lassan elindul  a váróterem felé, azzal a szándékkal. Hogy villámgyorsan berohan és a bent felejtett  bőröndjét felkapja, de   azonnal  vissza is fog rohanni   a szökőt kút mellé. Ahogy csak birják lábai, be is rohan a váróterembe,  felkapja a böröndött.  Kifelé  rohanva  véletlenül belerúg az előbb eldobot koponyába, ami  hangos kotyogással az egyik falhoz állított korhadt pad alá gördül.  

                                                                                                             3

- Most nem sivalkodja el magát .

Helyette  kettesével lépekedd le  a lécsőkön, és csak akkor mondja hogy – Jaj- mikor a szökőkút medence falához dől szorosan és újbol elönti   az egész testét, az a  kínzó remegés. Mire remégését  sikerülne  csillapítania,  akkora elvonítja magát egy  kóborkutya nyugat felől, a sötét árnyékokba bújt  akácfák bokrai  közül.

Erre  vérfagyasztó üvöltésre rögtön  egy másik kóborkutya  nyujtott vonítással válaszol is Nenszi háta mögűl valahol  a térdmagas sötéten fű tengerből.                                                                                            

-Baglyok is  tovább villogtattják szemüket  a tetőzeten. Ők nem rémüldöznek a kóborkutyák vonításától. A nő újból a mellére szorítja  jobb kezét, most már biztos abban hogy  szíve kifog ugorni  a mellkasából. Ugyan is  szíve ,még vadabbul kezd dobogni.

-Te jó ég,,, hol a fenébe vagyok?! Mi történik itt a pusztán?- hebegi alig hallhatón. Kérdésére, csak a  baglyok válaszolnak  félelmetes huhhantássukal  és közben még  szemüket is villogtatják  a nő felé, a  az épület tetőzetéről.

- Váratlanul  az észeki szél  lökése  végigsöpör az úttesten, utánna belemarkol a  szökőkút köréje  ültetett  öt- hat  magas fűzfa koronájába . 

-Fák   azonnal kissé megdőlnek, és mire felsóhajtanának   akkora  már a szél,  dél irányába  rohan  a magas fűtenger felett melyben ezernyi tücsök  kitartóan ciripel már naplemete óta.

- A nő feldúlt lelkére  nyugtatóként  kezd hatni a dallamos tücsök ciripelés.   Sikerült is  kissé  lecsillapodnia. Közben a fényes holdra tekint, mindtha tőlle várná a  feleletett  arra a kérdésére, ami ott dörömbölt a fejében. Közben leül boka magasságú fűbe és a hátát a szökőkút oldalához támasztja.

4

 

 „ mitörténik itt?”  töppreng  hosszasan. Fáradt volt. Szemhélyai elnehezülnek ,ezért az  álom lopva néhány pillanat múlva hatalmába is keríti.  Elszundít.  A hold   tovább  fűzi  egyesével a  dél irányba úszó sötét bárányfelhőket a csillagos  égbolton.

- Két napig utazott a nő. Az utazástol  el is fáradt, ráadástól  semmit sem  aludt az utazás közben.

-Habár a gyanús kinézető sofőr többször ajálotta neki hogy áljanak meg az út szélén és aludjonak kicsit.

De a nő, elutasította az ajánlatott.

Ugyan is ő megkérdezte a sofőrt indulás előtt hogy, képes-e megállás nélkül  négyszáz hetven kilómétert vezetni.  A soffőr  rögtön  ki is jelentette. „ Óhhh nekem az, gyerekjáték lesz.       

-Megállás nélkül?- kérdezte  a nő gyanakvóan. Valóban megállás nélkül elviszel a pusztai buszállomásra? 

 -Ha igen? – válaszolta a sofőr.

 -Itt  a pénz! De megállás nélkül vezetsz érted?!- szegezte le a nő, és beült a kocsiba. 

- A nyersnyakas soffőr valóban megállás nékül vezette a kocsiját egésszen a pusztai buszmegállóig. Csak a benzikutaknál állt meg üzemanyagot tankolni.

-Útközben néhányszor meg is akarta kérdezni  az utasától  hogy mi a fenét keres a pusztán, de a nő erélyessen csak ennyit válaszolt.

- Neked ahhoz semmi közöd. A te dolgod hogy  vezes! Én kifizettem a kért összeget? Csak vezesd ezt az ócska járgányodat, és velem nincs miről  beszélned. Érted? Válszolgatta  neki határozottan.

-  Sofőr bólintott, és vezetett. Most már   nem akarja elmondani   azt, hogy milyen furcsaságokat  hallott a pusztáról. Csak vezeti, a nő szerint, az ócska kocsiját. Mikor az utolsó  a benzikút előtt  állt meg. Mondta is rögtön hogy több működő bezinkút nics erre.   A nő  erre is  csak leggyintett, és a csinos benzikutas szőkeség mellé lép. Kedvesen jó estét kívánt neki még az szótlanul   töltöti a dizelt a kocsi tartályába.

-Maguknak is. – válaszolta vissza kutas nő.

                                                                                                                                                                                                                                     5

 

-Talán csak nem a pusztai buszállomásra igyekezenek? -De oda! Messze van még?  A szőkeség, a soffőre tekintett kérdőn.

- Négyezer „INE” lesz az ősszeg. – mondta és a nő felé fordult utánna.

- Biztos hallota hogy mi történt a réten, azért utazik oda ugye? Biológus , vagy vegyészkutató hölgyem?

-Semmi közöd hozzá! – válaszolta a nő, és beült a kocsi hátsó ülésére.  

-Sofőr még kicsit bámészkodott a szőkeség sárga miniszoknyáján,

és épp kedvessen el akart köszönni szőkeségtől és a szoknyájától is , mikor a bezinkutas nő megszólítja.

- Uram gondolja meg mégegyszer mielőtt indulna a pusztai buszmegállóra!

- Edöntöttem! Elviszem ezt a városi kiskegyet a pusztára. És ott is hagyom.  - válaszólta a soffőr magaboztosan, és beül a kormány kerék mellé.

-Adja a jó szerencse hogy itt újból találkozunk. –kiáltja oda neki   a    szőkeség búcsúként.

-Hold épp a nő feje felett ragyogott, mikor tőle négy őt lépésre megáll egy tarka katonaruhát viselő gyanús kinézetű szakálas férfi. Nő  mélyen aludt már. Nem veszi észre az előtte ácsorgó férfit. A gyanús ábrázatú férfi  néhány pillanatig a nőre  szegezei a  sorozatlövő puskája csövét.  Gondolkodik.  Később ,  már a  főld felé  tartja a puska csövét . 

Lassan a  belső zsebéből előveszi a széles öntapadó szallagot, fel is tép  a tekercsről egy fél méternyit. Azzal a szándékkal hogy ráveti magát a nőre és kezét lábát megkötözi vel. Közeledik is  feléje, de mikor   nő combjain a hold fénye felcsillan akkor  megtorpan, és a vonzó combokra szegezi kíváncsi tekintetét.

-Kár lenne   azzonal megölni. – motyogja   magában.

 Erre a halk motyogásra felriad nő. Mire rémületében  sivalkodna, akkora   a buszállomás épületének bal   sarka mögül fény villan a sötétben, és abban a pillanatba puska dörrenése remegteti meg az épület  összes ablakainak  repedezett üveg táblátit,

6

   

 

 

közben  az  ácsorgó férfi mellkasán vér  freccsan szét, és egy  pillanat múlva  holtan,  a szökőkút medence fala tővébe  zuhan arcal.

- Szent ég! – kiáltja a nő és lassan a hátával,  a medence falát súrolva  talpra áll. Nem tud szóhoz jutni, csak tátogni.

-Néhány  pillana alatt a gondolatait helyre  sikerült raknia. 

- Gyorsan el dönt azt , hogy a hátba lőtt férfi mellől felkapja a ZT6-os tipusú  sorozatlővő puskát.

-Óvatosan kezébe kapja a puskát, és vilámgyorsan  a legközelebbi félméteres fűzfatörzse mögé rohan. Ott, a fa törzsének dőlve  remegve ácsorog néhány pillanatig.  Térdei váratlanul csukladozni kezdenek, ezért jobbnak látja hogy leül a fatörzse tövébe, és onnan figyeli a buszállomás  épület sarkát, hogy nem-e uggrik elő az, aki  az előbb lelőtte támadóját .

-De nem ugrott elő senki. Hiába figyelte szemrebbenés nélkül talán egy órán  is  át az épület sarkát .

-Éjfél már elmúlt. Az épület sarka mögül még akkor sem lépett elő senki. Ugyan is egyszer, mindha lépteket hallott volna az épűlet mögül, de embert, vagy   állatot nem látott.

-A baglyok közben  halk szárnysuhogással vissza ülnek   az épület roskadozó tetőzetére, és újból félelmetes huhogásukkal válaszolgatnak,  épp a nő feje felett, a fűzfa legmagsabb ágán huhugó három  bagolynak .

- Távol váratlanul egy kóborkutya rémísztő vonitásba fog. Erre az országúton túl, a sötétségből, már egy egész  falka válaszolt is neki     vissza hátborzongató vonításokkal.

- Nem kellett volna ide erre az átkozott pusztára jönnöm! – szipogja   a nő és a karórájára tekint . 

- Félhárom! De soká lessz még reggel! – pityeredik el közben.

 -Valójában nem is jött volna talán még a nagybácsikája temetésére sem,

                                                                                                                                                                                                                                    7

de mikor megkapta a levelet, és tudomást szerzett arról hogy a nagybácsi elhalálozása után ő fogja megörökölni az egész tanyát a ménessel,  a néhány száz hektár legelővel, ráadásul még a Terőce folyó vizpartot  is, azt is  négy kilóméter hosszatt.

- Akkor elgondolkodott. Igaz hogy tizenöt évvel ezelőtt, a nyári szünetben volt itt a tanyán  azt is két hetet.     

De már  akkor is  alig várta hogy jőjön az apja érte minél előbb. Sehogyan sem tettszett neki a tanyasi élet. Mindenfelé csak tehenek, birkár, lovak, meg azok  a bamba földbirtokosok, kik még a zsebtelefonokat sem ismerték.

Áhhh bambák! - monda is az iskola társainak, mikor azok,  a pusztán élő emberek életéről érdeklődtek tőle.

-Azóta nem volt a pusztán. Még eszében sem jutott a tanyasi nagybácsija. Még vendégeskedett a tanyán, nap mint nap egy tanyasi korabali fiúval játszottak. Még annak  a levelére sem válaszolt. De  mivel  hamarossan örökőlni fog, úgy döntött. Ha semmimásrét, legalább illemből eljön a nagybácsikájához, kit szintén bambának tartott titokban. Azt jól tudta hogy a tanya, úgy talán húszkilóméterre épült fel a buszállomástól, de  arra már nem elmlékezett hogy kell oda eljutni.   Ezért indulás előtt úgy tervezte.  Majd csak talál egy pusztai embert kit megkér majd arra, hogy vigye el az ócsaka piszkos terepjáró autójával , nagybácsikája tanyájára.

-De a pusztán minden megváltozott. Kóborkutyák, szerte a pusztán vérengzően vonítanak. A buszmegálló, mejdnem összedől, és ráadásul még  egy ember koponyájába is ott bent a váróterembe  hanyatt  esett! No meg hát  az a rémisztő szakállas alak, aki elébe toppant , és mielőtt lefogta volna őt,  valaki csak  úgy agyon lőtte ?! Ilyen csak a rém filmekben van! – jegyzi meg fennhangon.

Váratlanul a buszmegálló hátamögött, goromba  léptek zaja keverdik gondolataiba.

-  Hé maga ott az épület háta mögött! – kiáltja  parancsolón és  felugrik.

 

8

 

-Előjöhetne! Nem gondolja hogy már kezd unalmas lenni az ide –oda  sétálgatásával!?

-Válasz helyett, csak hangosan ropognak  tovább a száraz kórók az épület mögött.

-A léptek zaját elnyomja tücsök ciripelése, közben  egész közelről egy kóborkutya  rémísztő vonítása keverdeik bele az északi szél lőkésébe mely előbb huhogva  csapkodja  ki-  be a buszállomás épületének korhadozó ablak szárnyait, és csak azutánna markolt bele , a nő hajába, közbem felkapva néhány száraz levelet is  a lábai elől, és úgy  rohant el  dél irányába süvítva  a sötét pusztán.

- Hiába is gondolkodok!  Nem értem!  Mi a fene történik itt a pusztán? Ja még csak most jut eszembe! Hát igen! Öt évvel ezelőtt az a  hír járta be az egész  várost, hogy a pusztán valmilyen járványos dögvész ütötte fel a fejét, melyeknek vírussai mutálódva át is terjedtek  később az emberekre. Kérdeztem is a kapitány barátomat rögtön, hogy igaz -e amit a hírekbe mondanak be? De mit is mondott a kedves? Ja! -Nenszikém, te még hiszel a gyermek mesékben?

- Igen pontosan ezt mondta! Jól emlékszem. Még az a kis ribanc felesége is kinevetett! Hát nem tudom hogy  akkor igazat beszélt-e vagy csak a katonai titoktartás véget hazúdott nekem,  de azt már látom hogy  hazudott nekem a gyávája. Pont ugyanúgy mint,  mikor egy munka vacsorakor  a  női vécébe bejött utánnam és  elhitette velem hogy feleségül fog venni. „ nélküled nem tudok élni” – ezt súgta a fülembe .

- Az biztos hogy valami szörnyűség történt akkor. Sehol egy lélek! Csak a kutyák vonítanak. Rámtámad  egy szakállas férfi, kit később hátba is lő valaki lesből , és ráadásul még nem is  mutatkozik a beképzeltje! Csak járkál itt nekem  fel és alá a sötétben.

-Nenszi tovább magyarázkodott volna. De elakad az úttestere rohanó hét kóborkutya láttán. Pillanatokig azok szimatolnak  lehegve, a levegőben majd   a buszmegálló épülete előtt  csoportba verődve toporogva, 

                                                                                                                                 9                                                                                                    

 

jobbra- balra forgaják  a fejüket , mind adigg még  Nenszit észre nem veszik. Ekkor  nyálukat csorgatva hátborzongtaó morgással közeledni kezdenek  feléje.

-Nenszi rögtön talpra ugrik és a puskát a fogukat villogtató kutyákra fogja. Lőni akart. De hiában húzta meg a puska ravaszát egyszer, utánna még egyszer, a puska nem dördül el   remegő kezében.  

- A fenében! Ennek a nyavajás puskának az elsütő mechanizmusa le van fékezve!- kiáltja rémülten.

Nem veszti el az ön uralmát.   Remegő újjaival  próbálja  kibiztosítani  a puskát, de nem sikerül neki.

-Rögtön eszébe jut a nagybácsikája mikor azt magyarázta neki hogy,  egy nőnek sem árt ha tud lőni puskával. Jóval később  ő be is íratkozott egy célővészett klubba. De mikor még a nagybácsija tanyáján vendégeskedett akkor   kislány, őt akkor nem  érdekelték  a fegyverek, mint ahogy  a tanyasi élet sem. 

Most azomban szemrehányóan mondogatja is  magában.  

– Bár akkor oda figyeltem volna a pusztán használt puskák kezelésére.  Hát igen. Akkor ő tizenégy éves kamasz lány volt. Nenszit akkor csak  a  tanyán mindennapos vendég kisfiú ugrattatása érdekelte. Azzal ámította  fiút hogy, mihánt meglátta rögtön bele is szeretett. Valójában  ő útálta a fiút. És már  a nevére sem emlélszik. Hogy is  hívták?- próbálna rá emlékezni , de gondolkodását az egyre közelébb lépkedő kutyák szakítják félbe.    Már négy- ött lépésre állnak köréje  és    hátukon még  a rozsdaszínű szőrüket is felborzolják egészen nyakuktól farkukig. Nem támadnak rögtön. Mindtha megrémültek   vonlna  puskával hadonászó Nenszitől.

-De mikor látják a hogy a halált osztó  dörgő valami Nenszi kezében nem fog eggyet sem dörreni”

 

 

  10

 

Ezért felbátorodnak, és  lassan a farkukat a hasuk alá csapva  közben vészjósló fogvicsorgatással  ugrásra készülődnek.

–Váratlanul  Nenszi háta mögül száz méterre dél iránáynából ,  a tanyák felé vezető poros út jobb oldalan húzódó ároszkélén dörren négyszer egymás után ugyanaz a titokzatos  puska , amely az előbb hátba lőtte    támadóját.

 -Három kóborkutya azonnal oldalt dől fájdalmas  vonítás közben, később kettő nyüszítve megpróbál talpra  állni , de az oldalukból

kiömlő vér elrabolja az erjüket és élettelenül nyúlnak végig Nenszi lábai előtt, két-három   méterre   a harmatos fűben .

- Már az úttesten rohantak a kutyák, mikor újból fény villan az árok felett  és ugyanabban a pillanatban eldördül a titokzatos ember kezében  a puska.

Most csak  egy  menekülő  kutya vakkant ja  el magát fájdalmasan  és

mire dörrenés viszhagja beleolvadna  kutyák riadt vonításáiba, akkora már, az  eltalált  kutya élettelenül   bukfencezett az országút szélén húzódó árokba .

-Te jó ég! – suttogja  Nenszi nagyokat  kapkodva a levegőért.  Közbe  a puska dörrenés irányába fordítja  az arcát .

-Hé maga ott!  Előjönne?  Vagy azt várja hogy majd hálából odarohanok és a nyakába fogok ugrani ?- kiáltja határozottan.

-A titkzatos lövöldöző tisztán hallotta Nenszi parancsoló kérelmét, de nem válaszol neki.  

-Néhány pillanatig Nenszi még hallgatózik, de a tücsök ciripelésen, meg  néhány bagóly huhogásán kivül nem hallott semmit. Ezért hirtelen fel is frotyan.

 -Ugyan is ő, nem szokta meg azt,  hogy  őt elutasítják. Ezért  is gondolta úgy,  hogy a lövöldöző embernek igenis kötelessége most elébe állnia és bemutatkoznia neki. De az a beképzelt,  még arra sem méltatja őt,” Nenszit” hogy elébe vánszorogjon, mint egy alázatos lovag ahogy szokta, és  közben kihúzva  magát  úgy álljon előtte ,

                                                                                                                                                                                                                  11

 

még ő hállákodva dicsérgeti majd.   

-Beképzelet  pusztai,,,,! – kiáltja Nenszi sértődötten. Erre a sértő megjegyzésére sem válaszol az árokpart oldalán   hasaló fegyveres. Helyette  villámgyorsan becélozza  Nenszi ritmikusan, mélyen     fel - allá emelkedő dús kebbleit. 

Nem húzza meg a puskája ravaszát. Gondolkodik.  Később  lefekteti a harmatos fűbe puska csövét. -Talán majd később- - jegyzi meg mogorván.   

-Gazember! Hát akkor én megyek  maga elé  ha azt óhajtja Uram?

– kiáltja Nenszi és nagy léptekkel indul is. Kettőt lépet és elbotlik  a füben lapuló ember csontvázában.

-Mi a fenében botlottam  már megínt fel?!- kiáltja is felbőszülve.

 - A hold   fényét egy jókora sötét felhö takarja el , ezért ő most   nem láthatja a szétrúgott csontokat  maga előtte ahogy térdel .  Puskát szeretné kezébe venni, amit estében kielytett a kézéből. Mindkét tenyerével tapogatni is kezd   a térd magaságú fűben

-No itt is van! – sóhajt egyet, és a kezében akadt  ember lábszár csontját jobb kezével felemeli, a felhő mögül  előbújt hold fényé elé. Abban a pillatban felsikolt, talpra   ugrik, és mire rohanna valamerre, akkora már az eszméletét  is  veszti ijedtében és oldalt dől ájulva.

-A titokzatos fegyvers   arra gondol , hogy odamegy Nenszihez és fellocsolja. Indul is. De Nenszi gyorsan észhez  jön. Az ájulása végett még a reggelijét is  erős szívverés közben  kihányja nyomban.

Reszketve megtörli a száját ball  kezével, és  most lealázzva magát ,  sírva kiltja a fegyveres  felé.  

-Uram! Segítsen!

-De hiában   kéri a titokzatos lövöldözőt esdekelve, hogy segítsen neki.  Az  nem segít.  Ráadásul még egy szót sem szól hozzá , csak barna szemei villanak  fel  egy pillanatra.

-Nem lövöm le most  ezt a beképzelt városi nőt,,,,,talán majd holnap? Vagy később? – motyogja magában,  és elgyalogol kelet felé.

12

 -Nenszi csak egy pillanatra láthatta sötét árnyékát, a hold   fényében, de mire felugrot volna hogy utánna rohanjon,  vagy kiáltotta volna neki hogy várja meg őt  , akkorra már  a férfi alakja  eltűnt  az út mentén kisértetiesen hajladozó  bokrok között.

- Gazember! –kiáltja  utánna és   tehetetlenségében   a  karórájára tekint .      

-Fél három! – sóhalytja. Később már  kelet felé tekint.

-Július van! Még egy óra, és hajnalodni fog . – nyugtatja magát, még közben hátával  fötörzsét súrolva vissza  ül a fatövében. Gondolkodni kezd.

-Hát Nenszi! Mostmár mérget vehetsz arra a híresztelésre hogy a

pusztán valójában felütötte a fejét a tehén dögvész, ami később az emberekre is átterjedt. Ezt bízonyítja   a váróteremben, az  ember koponyája is , meg itt előtted ez a  csontváz  is amiben hasra esté. Szóval a pusztai emberek sorra haltak, és a hatoság titokban tartja  azóta ezt a szörnyűsége . De még  az  kis ribanc  nő  férje az a kapitány is  aki,  az  afféle járványokban járatos, vagyis a katonaságban a biológiai fegyverek elháritásával foglalkozó katonai szakasznak  a főparancsnoka.

-Gazember! Beképzelt majom!- mortyogja  és közben a hold fényében csillogó combjaira ráncigálja vissza a fekete mini szoknyájának szélét  Mintha attól tartana hogy a titokzatos lövöldöző   bizos azokat bámulja.

-Várjunk csak!  A pusztán mégis élenek emberek. – hökken meg Nenszi.

Egyet lőtt le előttem az  gerinctelen valaki. Hé? De  kicsoda is   lehet az őrangyalomat játszó férfi?  De hogy férfi ! Az már biztos.  Úgyan is nő nem lehet! Mert,  egy pusztán élő nő, ki csak kacsákat etetett egész életében, és teheneket fejt.  Nem – Nem !

-Ugyan már egy pusztai nő?!  Honnan is tudhatna    ilyen pontosan lőni. Szóval.  Nenszi ! A lövöldözö alak, az csak  is férfi  lehet!- állapítja meg határozottan.

                                                                                                                                                                                                                                  13

 

 - Hé !De,,, ez a férfi  le is támadhatott volna,  meg azt is csinálhatott volna velem amire éppen kedve szottyant .

De nem tette!  Ő, az helyett , kitudja miért  megvédett a nyálukat csorgató kutyáktól, no meg attol a szakállas férfitől is ki az öntapadó szallagal szándékozott megkötözni , vagy mit tudom én hogy mit   akarhatott. Ezt valóban nem értem! Ez  a kérdés Nenszikém! Ki lehet az az alak ki közeledben  bújkál?

-Ja! Tudom már! Az a kisfiú!    – kap homlokához.

-Az ám!  Aki sírva búcsúszkodott tőlem, mikor indultam haza a nagybácsikámtól. Más nem  is lehet.  Ugyanis csak ő! Az a kis hülyéje nem haragodott rám azért sem mert folyton kinevettem mikor azzal idétlen  játékaival állt elő nekem.

-Ugyan már!  Mutogatni akarta nekem a teheneket, meg a lovakat is, meg nagyon is érdekelt engem  a kiscsibék, meg az, hogy a kacsák hogy szedegetika a Terőce folyó  sáros partján a kukacokat .  De hogy is hívják a kis butuskát? Jaj Nenszi jusson már eszedbe!  Pedig még a nevét  is ráírta a fényképének  hátoljára, azt is hibásan, és úgy küldte  el neked postán  .   

Noooo! Juson már eszedbe  annak a kis  bambának a neve!

-Nenszi, akár hogy is törte a fejét, de a kisfiúnak a neve sehogyan sem jutott eszébe. Minden más  eszébe jutott fiúról. Még az is hogy, ő,  a kisfiú képét mutogatta a barátnőjének. És még az is   hogy  milyen jókat nevetgéltek  a fiú bamba arcán. Nenszi  többször meg is jegyezte akkor :Gondold! A kis butuskám még szerelmes  is lett belém:  Sokmimden eszébe jutott a fiúval kapcsolatban .De    neve , az nem, akár hogy is  töri a fejét..

Talán örökre elfeledtem?- kérdezi magától és újból a karórájára tekint.

- A fenben! Még csak hajnal három óra és harmicperc. Itt ezen az átkozott pusztán még az idő is lassabban múlik!

-Rögtön elis dönti hogy, ő, bizony nem is fogja meglátogatni a nagybácsikáját. Ezért a  böröndjéhez botorkál.  

 

   14

-Egy rántással kinyitja az oldalán levő kis táska   húzózárját és kihallásza belőle a zsebtelefonját.

Jobb kezébe veszi ketyesen . Telfonálni akar  annak a nyersnyakas sofőrnek hogy azonnal induljon érte a pusztai buszmegállora.

-Ez nem igaz!  Nincs térerő! - hörken fel meglepetten.  Azzal  próbálja magát nyugtattja rögtön . Hogy a  pusztát, az országút is  ketté szeli, és holnap majd csak jön erre egy gépkocsi vagy teherautó és  ő majd azt meg állítja.                                                                                                                 

-Valaki úgy is megfog állni nekem  és bevisz a városba. – jelenti ki magabiztosan és  visszaül a jegenyefa törzse tövébe. Puskát azonnal az ölébe fekteti, utánna  a kékes fényét ontó holdra szegezi   a fáradt szemeit.   

- A hold  fénye kitartóan ragyogott rá.  Közben lassan elrabolja  Nenszi   erejét , és a makacs  álom ismént hatalmába  keríteni.

Mélyen alszik már .  

-Nem is veszi észre, azt hogy lelőtt ember hullája előtt, katona egyenruhában  megjelenik  egy eber sötét alakja.

-Fekete válláit cirogató  haját, azt a  homlokán feszülő  zőld keskeny vászon pántal szorítja szét a hold fényében villogó  fekete szemeiről. Egy pillanat múlva a halott ember tarisznyájából kiveszi az egyetlen egy  puska töltény tárat a harminc golyóval. Forgatja is azt kezében, később a Nenszi bőröndje melé dobja. Ezután jobb keze mutató ujját belemártja a halott hátán szétfreccsanó vér tócsába, és  fehér szinű böröndjére ezt a rövid szöveget írja.

„”Erre nem jön senki! Ha élve akar maradni akkor  menjen a nagybácsikája  tanyájára””

 -Még egy pillantást vet  Nenszi kellemes  arcára, később a hold fényében csillogó combjaira tekint,  utánna sarkon fodul és óvatos léptekkel  elgyalogol kelet felé.

- Nenszit a réten kapirgászó   kakasok kukorékolásai     ébresztik fel.  

 

                                                                                                                                                                                                                                 15

 

 

Épp talpra akart állni, mikor hátamögött emberek hangos beszédét véli hallani a dallamos  tücsök ciripelés koncertjében amihez a                                                                                                  büszke kakasok is csatlakoztak  kukurékolásukkal mint afféla kürtök.

-Alig ül vissza a fatörzse mellé, máris az országutat a buszmegállóval szemben, kéttutactnyi puskával kezükben, félmeztelen ronda pofájú és kocos hosszú hajú emberek lepik el .

- Nó itt fogunk egyenlőre tanyázni! – kiáltja háta mögé , a négy- öt lépésre elől lépkedő félmesztelen szakállas férfi.

-Ha a főnök igy akarja! Hangzanak a helyeslő válaszok  háta mögül.  Épp a főnök indulni akart a buszmegálló épülete felé, mikor észak nyugat felől negyven méterre, az országút mellet az  árokból felugrik egy tizenvalahány éves fiú nagyokat hadonászva a puskájával és úgy rohan a főnöke felé.

-Főnök! Főnök! – kiáltozza is rémülten  rohanás közben.

-Nos szopós, mi a fenéjé rimánkodsz itt nekem? – ordít rá a főnök nevetve.

-Főnök! Az éccaka itt jártam a barátommal és ,,,, kiáltoza a fiú levegő után kapkodva.

- Oszt  megilyedtetek az ember csonvázaitól!- gunyolódik a főnök. Alig hangzott el harsány szavai,  társait  már a hangos röhögés roham kinnozta.

-Nem!  Barátommal egy csodaszép nőt láttunk a abba az épületbe bemenni!

- Csodaszép nőt!?  Hát nem tudod? Itt csak csúnya nők élnek  te szopós!-  tör ki újból a gúnyos  röhögés .

-Csend! –kiáltja a főnők.

-Nó és hol van az a csodaszép nő ? – kérdezi, röhögését vissza tartva a főnök.

Nemtudom, mert lesből, onnan az épület sarka mellől „ákozott” lelőtte a barátomat épp mikor elakarta fogni!.- hebegi a fiú.

-Az átkozott szó hallatán a gúnyos röhögés azonnal elfullad az országúton toporgó fegyveresek  között, és helyébe félelembe fulladt 

éktelen átkolódzás  tör ki.

16

 

 

-Csend! – ordítja újból a fönök .

-Mond te szopos? Látad  az „átkozottat”?

-Nem főnök.- válszol a fiú elpirúlva .

-Akkor bárki lelőhette a barátodat te szopós.- jegyzi  meg a főnök szakállát elgondolkodva kaparászva.  

-Nem főnök! Az „ átkozott „ lőte le a barátomat!  Én láttam! Ott fekszik a barátom annál a szökőkútnál.-bizonygatja a fiú esdekelve. Ekkor a  főnök int az egyik negyvenéveit taposó emberének hogy nézze meg a szopósnak becézett fiú  barátjának  a holttestét.

Hű embere  indul is azonnal.  Épp hogy az országút másik felére ér, akkor elnyújtott puska dörrenése keveredik a kakasok  kukorékolásába, és egy  pillanat múlva, mintha láthatatlan nagykalapács ütötte volna meg a mit nem sejtő  ember bal oldalát.

Az tántorodik egyet és   az országút mellé  zuhan az árokba.

-Ekkor az úttesten toporgó fegyveresek  hanyat homlok az út másik oldalán húzódó   árokba ugrálnak,  és eszeveszett lövöldözésbe  fognak. A puskagolyóik egymás után csapódnak a buszmegálló épület                                                                                                                                             

falába, tetőzetébe, mind addig még a fönök harsány hangaja tüzet nem szüntet.

. -Marhák!  Az aki az előbb lőt! Az  valóban az „ átkozott”! De nem abból a nyavalyás épületből lőtte le az emberünket hanem annak a tanya düledező falai mügül. -mutat rá közben, a kettő száz méterre fehéredő roskadozó tanyára. Alig harsogta el. Máris dörren újból a puska.  Most Nenszi feje felett füttyentve röppen el a puska golyó , és ugyan abban a  pillanatban , jobbról a főnöktől  csapódik  az út szélére,  amiről  aznnal fel is pattan a magasban, és  vészjósló vonítással repül tovább az akácfák   bokrai  közé.

-Főnök  is az árkoba ugrik. Ő még az „átkozottat” nem látta.

-De jól tudja azt.  Hogy, Az az ember , aki már egyszer  találkozott vele , egyben  utoljára is látta az életében.

                                                                                                                                                                                                                                   17

 

Ezért  kerülte  is vele a szemtől szemben a találkozást. Igy rögtön ki is adja a parancsot hogy észak felé fognak az útmenti árokban mászni  a magas jegenyfáig , és csak azután fordulnak északnyugatra  új tanyát kersni.

-Valaki oda szól neki az árokban kúszva.

-A puskát ott hagyuk? Ő hátra sem fodul úgy válaszólja. 

-Akinek kell menjen érte. Igaz, az emberei már rég sóvárogtak a ZT 17- puskáért, de még mag főnök is.

De most valahogy mindenki  kiábrándult a ZT17-es  puskából. Ugyanis mindenki  jól tudtta azt. Ha most bár ki is  az országútra tenné a lábát, az átkozott” azonnal golyót röpitene a testébe.

-Esténként a tábortűznél mesélték is az idősek, hogy az „ átkozott” ZTG 22- tes puskával lövöldöz, ami csak neki van. Ez nagy fölényt is jelentett az „ átkozottnak”  a velük szemben vívott harcokban. Ráadásul  a pusztai eberek csak   az  ZT6- tos tipusú puskával rendelkeznek ami semmi féleképp nem tudja felvenni a harcot az „átkozottéval”.

De már a ZT17-tes puska, mely kitudtta lőni a ZT6- os puskák golyóit is , azok ,már megtudtak birkozni a négyszáz méter távolsággal is  és az „ átkozzott” puskájával is ,De ZT17-tes puskák, sajnos csak elvétve volt  valakinek. És gazdája az még az élete árán sem adta ki a kezéből azt.

-Hát nem csoda hogy   sóvárogtak is a pusztai  az emberek  a  ZT17-es puskák  után. De  most mégis úgy  döntöttek. Csak  had rozsdásodjon   ott a halott gazdája mellet, nekik már  ugyan nem   kell már.

-Meg hát szívük mélyén, senki sem szeretett volna tűzharcba keveredni  az „ átkozottal, meg az ő ZTG 22- tes  tipusú puskájával. –Ezért csak néhány pillanat múlott el, és már északnyugat felé minyájan eltűntek  a táncoló délibábban.

 

18

-Nenszi mind két kezét a mellére szorítja hogy szíve most valóban ki ne ugorjon mellkasából.

Alig tudja ki makogni még azt is hogy itt a pusztán mindenki meg van őrülve. Mikor szíve kissé csillapszik, négykézlább oda kúszik a böröndjéhez, és kővé meredve olvassa a vérrel ráírt szöveget.  

-Ez maga az őrület! – suttogja, és ellőki magától  a bőröndött.

„-Ha élve akarok maradni menyek a nagybácsikám tanyájára?”

 - De hol is van az a tany? Áruld már el te „átkozott”,, vagy mia fenének hívnak!  – kiáltja teljes erejéből , és közben hangos zokogás tör ki belőle.  Talán egy órát is ült a böröndje mellet, mire szemeiből felszáradtak a könnyek. Talpra áll. Egyszer körbe fordul kezében fogva a ZT 6 –tos   puskát. Kis killódás után kisikerül biztosítania az elsütő mechanizmusát, és ekkor a levegőbe emeli csövét és torka szakadtából kiáltja.

 - Átkozott! Az a  neved ugye? Gyere elő te gazfickó! Mit ártottam én neked hogy igy viselkedj velem? - közben elsüti egyszer a puskát,  majd kissé később még egyszer.

- Tudom hogy hallod amit mondok lépj elém! Vagy te is megvagy őrülve mint azok akikből már kettőt lelőtél lesből?-  újból elsüti a puskát.

- No jössz? Vagy csak lesből lövöldöző az emberekre? Talán tőlem is félsz?

Nenszi hangja nem jutott el a rombadőlt tányáig, így az átkozott” csak a puska dörrenéseket hallotta. A dörrenésekre csak  bólint.

- Jó csak toporzékolj és lövöldöz. De majd meglátom mikor megszomjazol hogy mit fogsz csinálni te kis beképzelet városi liba.

–motyogja a fegyveres, még  kényelmesen helyezkedik el  a roskadozó  tető árnyéka alatt.                                                                                                                              

- Igaz. Nenszi már kezdett szomjazni. Ezért belei si néz a szökökút medencéjébe.

De rögtön undorodva el  is fordítja a fejét, mikor a vastag avarban

 

 

                                                                                                                                                                                                                                 19

 

megpillantja  azt a négy- ött fekete varnyú tetemét.

- Vizem nincs!- sohajtja csüggedten .

 -Úgy húsz kilóméterre lehet a nagybácsikám tanyája! Innen meg  ha jól emékszem volt egy forrás, úgy hét kilóméterre. Addig majd csak kibirom  valahogy víz nélkül.  Jut eszébe váratlanul.

 -Kis gondolkodás után. Kézitáskáját kiszveszi a böröndböl. Nyakába akasztja, még egy szempillantást vet a lelőtt emberek hullájára, majd felveszi a töltény tárat is  amit rögtön a táskába dug,   és indul kelet felé.

-No! Nevárja el senki se azt tőlem hogy elfogom temetni a hullákat. –jegyzi meg fennhagon és rálép az épület bal oldala mellet a nagy kiterjedésű rétett ketté szelő poros útra,mely  kelet felé kígyózik el a kéklő meszességben.

-A puskát lövésre készen  tartva  úgy lépked a vastag porleppte úton. Egy óra gyalogolás után. Eldönti hogy leül az út mentén egy jegenyefa árnyékába pihenni. Mielött leülne, jobbra- balara tekinget a délibábbal együtt táncoló réten. Sehol egy lelket sem lát, csak a magas hullámzó fűtengert.

Valahogy mégis úgy  érzi hogy az a átkozott”, vagyis a lövöldöző valaki  követi őt, és minden léptét figyeli. Talán ezért nem gyötörte a félelem. Leül a fa törzse tövébe és  azon kezd  gondolodik hogy az „átkozott” az a kisfiú  lehet-e  akinek még nevére sem emlékszik, és   most nem-e az  ólálkodok  körülötte?

-Biztos hogy ő lehet! Ugyan ki más mentegetné itt az életét? Mivel haragszik rám, ezért most megakar büntetni. De, ha az a fránya  neve eszembe  jutna, és nevén szólítanám, kedvesen, akkor biztosa elébem rohana, és térdenállva mondogatná. Nenszikém, de örülök hogy újra láthatlak.

 - Csak Nenszinek, a kisfiú a neve nem jut eszébe.

-Hiába is töröm a fejem! – mondja elkeserdetten. Közben megis ütögeti néhányszor feje búbját mérgében.

 

20

 





 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 4
Heti: 10
Havi: 95
Össz.: 13 917

Látogatottság növelés
Oldal: " Csak azért"
Fantasztikus kis regények - © 2008 - 2018 - bbnovella.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »